Visszaraktam mindent kivéve azt a képet amin én 2 hetes vagyok és anya kézben tart. Meglehetősen szép nő.Elhatároztam ,hogy találkozok vele. Csak hogy hogy az nem tudom.Legszívesebben apám képébe vágtam volna, valami ilyesmit: 'Hogy hazudhattál nekem 8 éven keresztül?', legalábbis valami ilyesmit.Pont az édesapám hazudik nekem.Ha a családomnak nem, akkor kinek kéne egyáltalán hinnem?Átverve éreztem magamat.Egyszerűen, hogy bír a szemembe nézni, tudva, hogy mindig, ha kimondom azt, hogy 'Anya...' nem az igazihoz szólok.Nem értem az egészet.Egy kérdés merült fel bennem.Akkor én nem is Evelyn Knowels-nak hívnak engem, hanem Evelyn Villegas-nak?Semmi nem volt tiszta.
Ekkor benyitott az állítólagos anyám.Mindent gyorsan a zsebembe gyűrtem, nehogy megsejtsen valamit.Rendeztem az arcvonásaim és ránéztem.
-Kérsz valamit vacsorára?-kérdezte tőlem nyugodtan.
-Köszönöm nem.Nem vagyok éhes...-feleltem neki tettetett nyugalommal.Mikor becsukta maga után az ajtót, felsóhajtottam és összeszorított foggal és szemekkel próbáltam visszatartani a könnyeimet.Nem sok sikerrel... Letöröltem az arcomról egy könnycseppet és láttam, hogy az fekete.Ó, ne.Elmosódott a sminkem.Remek.Most ennek nem azért nem örülök, mert nyilván borzalmasan nézhetek ki, hanem azért, mert ha most benyitna valaki, akkor megkérdezné, hogy mi a bajom és akkor nekem el kéne mondanom mindent.
Ennek hevében berontottam a fürdőszobámba, ami a szobámból nyílt, és csak én használtam.Nem volt még nagyon berendezve.Előkerestem a sminklemosómat és igyekeztem minél hamarabb eltüntetni a sírás jeleit.Bár a szemeim még mindig pirosak voltak-mondjuk azt ráfoghattam arra, hogy fáradt vagyok-visszamentem a szobámba.Az ágyam már bent volt, ezért ruhástól beledőltem és hagytam, hogy szépen lassan elaludjak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése