Ahogy a kormánykeréken végighúztam a kezem eszembe jutott az a sok emlék.A hit a szeretet.S mindez hazugságba láballt.Az a sok emlék.Az a nő aki felnevelt,aki anyának vallotta magát valójában nem ő.Valójában egy idegen.Aki felnevelt.Könnyek csurogtak ki a szememből.Megszólalt a telefon.
-Tessék?-nyöszörögtem sírós hangon.
-Csak nem sírsz?-kérdezte az ismerős hang.
-Mi?Honnan tudod?-kérdeztem meglepődve és letöröltem a könnyeim,mintha látná is valaki.
-Nem szükséges törölni őket.Már láttam.-mondta.Felkaptam a fejem és oldalra fordítottam.Megpillantottam az az embert,akiben még ha furcsa is vakon megbízom.Nem ismerem de tudom,hogy szeretem.A tökéletes arcvonalát megvilágította a fény.Csillogó barna szemei lázasan mosolyogtak rám.A bánat odébb állt,s mintha elfújták volna ült ki a görbe az arcomra.Mikor zöld lett a lámpa,csak a fülemhez emeltem a telefont:
-Kösöznöm.-mondtam,majd elindultam haza.Lassan vezettem.Mire hazaértem Jasmie a szobájában feküdt..a falat figyelte.Fekete szemfestéke lassan folyt le angyali arcán.Láttam,hogy valami nincs rendjén.
-Jasmie..-simogattam meg a fejét.-Mi a baj?-bújtam mellé.
-S..semmi.-mondta.
-Ok nélkül az ember..nem sír.-nyöszörögtem.A kezembe nyomta a laptopját.Rámutatott két képre.Egyiken ő volt egy vörös hajú fiúval amint éppen csókolják egymásat.A másik is ugyanaz..csak annyi eltéréssel,hogy a fiu nem Jasmiet csókolja hanem egy másik lányt.Leesett a lényeg.Próbáltam megvígasztalni de..semmiresem reagált.
-Najó itt elég.Van egy órád,hogy elkészülj,Megyünk kosarazni pár haverral.Na?-adtam be.
-Jó.-nyöszörgött.Felállt a könnyeit letörölte és a fürdőben kötött ki.Én is nekiestem a ruhásszekrénynek.Egyszerre jöttünk ki a helységekből és...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése